Nomad Cruise: amikor 250+ digitális nomád átszeli az Atlanti-óceánt

Dátum

Engedve a kalandvágynak 2017 őszén komoly elhatározásra szántam el magam: én is felcsaptam matróznak az 5. Nomad Cruise-on, ami egy transzatlanti hajóút keretei között biztosít találkozást, tanulást, munkát digitális nomádoknak. A hajó 2017-ben a Kanári-szigetekről, Las Palmasról indult, és az Atlanti Óceánt átszelve egészen Panamáig vitt. Bár ahogy a hajón mondták, ez nem a végállomás volt, az igazi út csak innen kezdődött, hiszen a csapat több részre bomolva tovább utazott Közép vagy Dél-Amerikába.

A 14 napos úton délelőtt előadásokon, délután workshopokon vehetett részt a 36 országból ideérkező 260 nomád. Hazánkból idén nagy számban jöttek érdeklődők, Németország és Hollandia után a magyarok alkották a harmadik legnépesebb csapatot. Ebben valószínűleg közrejátszott a 2017 augusztusában megrendezett Freedom X Fest programsorozata is, ami egy kétnapos fesztivál keretében Budapesten adott ízelítőt a digitális lehetőségekből induló vállalkozók, szabadúszók vagy csak a gondolattal kacérkodó érdeklődők számára. A rendezvényen előadott Johannes Völkner is, a Nomad Cruise alapítója.

A hajón a társaságot a legkülönbözőbb életkorú, őszintén nyitott gondolkodású emberek alkották.  Többségükben 24 és 34 év között, bár találkoztam 60 évessel is.

A KOR TEHÁT ALAPJAIBAN NEM SZÁMÍTOTT, CSAK AZ ÉRDEKLŐDÉS.

Ezeknek köszönhetően egy nagyon vibráló közösség jött létre akik együtt lélegeztek a tengerrel, hajóval és egymással.

Minden nap a digitális munkavégzéshez kapcsolódó legkülönfélébb témákkal készültek a szervezők: Passive income, Personal branding, Finance, Photography stb. tehát mindaz, ami napjainkban jelentős fejlődésen megy keresztül. Mindezek mellett a hajótársaság által szervezett rendezvények is nagyon szórakoztatónak és csapatépítőnek bizonyultak, a színi előadásoktól a talent show-kig vagy speed datingektől a karaoke- és táncestekig.

Az út során három karibi szigetet fedezhettünk fel: Arrubát, Curacaot és Saint Kitts-t, ahol mindeki a legkülönfélébb tevékenységeket végezhette, ami éppen csak eszébe jutott. Búvárkodás vagy helikopteres városnézés, esetleg scooterrel körbejárhattuk a szigetet, vagy csak elnyúlhattunk a tengerparton. Itt láttam eddigi életemben a leggyönyörűbb (és legkékebb) vizet amiben valaha megmártózhattam.

Mindezek mellett a hajón önszerveződő meetupok is létrejöttek. Azaz a nomádok különböző témák köré saját talk-okat szerveztek. Például volt aki már járt Panamában és erre csinált egy meetup-ot, ahol megosztotta tapasztalatait, mire érdemes figyelni stb. Vagy voltak az acro jógások akik minden napot úgy zártak, hogy tartottak egy közös acro jóga órát a naplementében a hajó orrában, amibe mind becsatlakozni, mint kívülről, nézőként részt venni is nagyon vicces és hangulatos volt.

Természetesen az egész megfűszereze a hajó all inclusive szolgáltatásaival.

AZT HISZEM ÉLETEM EGYIK MEGHATÁROZÓ ÉLMÉNYE VOLT A NOMAD CRUISE.

Panamában kikötve pedig még több napig együtt maradt a csapat és egy fergeteges záró rooftop buliban vettünk részt, ahonnan az utasok nagy része Bocas del Torro-ra ment tovább, de nekem más útvonalon vezetett tovább az utam.

A korábbi élmény hatására, úgy érzem semmiképp nem hagyom ki a következő hajót sem, ami a Baleár, Tirén és Földközi tengeren keresztül Malagából indulva Athénba visz majd el minket. Itt is régi és új arcokkal, több útközbeni megállóval, megannyi előadásban és workshopban lesz részünk felejthetetlen kalandokkal fűszerezve 2018. április 16-23.-a közt. Ha többet szeretnél megtudni a Nomad Cruise-ról akkor a weboldalukon minden információt megtalálhatsz: www.nomadcruise.com

megosztás

Facebook
LinkedIn

kapcsolódó
cikkek