„Meg akartam hackelni a rendszert” – interjú Takács Szabival, a 30as nyugdíjassal

Dátum

8 éves korában a kertükben szedett meggyet adta el a faluban egy kiskereskedésnek. Unalmas és fárasztó volt a munka, amit már akkor a „lélek megölésének” tartott. Meg akarta hackelni a rendszert, hogy ne kelljen olyan dolgokkal foglalkoznia, amiket nem szeret, kiváltképp nem azért, hogy a számlákat be tudja fizetni. 

Takács Szabolcs az amerikai FIRE (Financially Independent Retired Early) bloggereket olvasva és erről rengeteget tanulva tette össze portfólióját 34 éves korára, ezzel egy passzív havi jövedelmet generálva képes lett „nyugdíjba menni” és azt csinálni, amit szeret. Mint mindennek, ennek is megvan az ára, hiszen Szabolcs az első dolgozó éveiben jövedelme több mint 50%-át tette félre.

„Egy-egy adott pillanatban katasztrófaként megélt dolog később elképesztő gyümölcsöket tud teremni” – mondja Szabi, aki szerint a legtöbb nehézségnek az életében mindig voltak pozitív hozadékai. Az önfejlesztés és az önismeret elengedhetetlen volt ahhoz, hogy azzá az emberré válhasson, akit ma 30as nyugdíjasként ismerhetünk, amit pedig nem lehet elég korán elkezdeni, ezért is tanácsolja Szabi mindenkinek, hogy ismerjék és fejlesszék önmagukat amikor csak tudják!

Ha kíváncsi vagy hogyan képes valaki félretett pénzét és jól megválogatott befektetéseit felhasználva nyugdíjba menni a harmincas éveiben, hallgasd meg adásunkat melyben Takács Szabolcsot, a 30as nyugdíjast interjúvoltuk meg! 

Jegyzetek:

http://www.30asnyugdijas.hu/

https://24.hu/belfold/2019/03/23/takacs-szabolcs-30as-nyugdijas/
https://www.facebook.com/30asnyugdijas

megosztás

Facebook
LinkedIn

kapcsolódó
cikkek